Szent Ferenc Kórház Miskolc Labor
Elsősorban önmagunkban és abban, hogy a világban mindennek és mindenkinek megvan a maga helye és ideje. Így nem is csoda, hogy békében megfér egymással a dúsgazdag családból származó csetlő-botló szülésznő, Chummy és a szegénysorból feltörekvő Noakes őrmester, a kleptomániás apáca, Monica Joan nővér és a kissé frivol csecsemő-gondozónő: Trixie, valamint a fiatal apáca, Bernadette nővér, aki olyan szerelmes kollégájába, Dr. Turnerbe, hogy képes emiatt elhagyni a házat. És az East End lakosai a maguk nyers valóságában. N/A 8 6. 3
Értékelés: 2742 szavazatból A műsor ismertetése: Dr. Gregory House zord külseje és mogorva stílusa első látásra nem éppen bizalomgerjesztő. A különc orvos határozott elve ráadásul a következőképpen hangzik: a betegséget kell kezelni és nem a beteget, hiszen a betegeket csak arra "találták ki", hogy az orvosok munkáját nehezítsék. Öntörvényű, renitens alak, de kétségtelenül hatalmas szaktekintély. Kis csapata csupa lelkes és ígéretes fiatal orvosból áll, akiket ő maga válogatott ki - persze sajátságos kritériumok alapján. Számára egy dolog fontos igazán: hideg fejjel megoldani az ügyet, vagyis felfedni a betegség mivoltát és bizonyítást nyerni. S még egy fontos információ Doktor House-ról: Igyekezz őt nem megzavarni délután egy óra körül, kedvenc kórházsorozata közben. Bemutató dátuma: 2004. november 16. Évadok: Stáblista: Linkek: Díjak és jelölések Emmy-díj 2006 Legjobb televíziós sorozat - drámai kategória jelölés Golden Globe-díj 2010 2009 2008 július 22. - csütörtök július 29. - csütörtök VIASAT3 02:40 11:05 12:00 14:50 15:50 02:25 11:35 12:30 15:15 16:10 02:35 02:15 02:20 16:05 02:05 15:20 16:05
Sorolja fel az összes évszakot: Speciális epizódok 2013-01-02 3 Episodes 1. évad 2008-02-07 8 Episodes 2. évad 2009-01-15 13 Episodes 3. évad 2010-01-06 17 Episodes 4. évad 2011-01-13 14 Episodes 5. évad 2012-01-03 7 Episodes 6. évad 2013-11-14 6 Episodes 7. évad 2014-01-02 7 Episodes 8. évad 2014-12-21 9 Episodes 9. évad 2015-12-23 16 Episodes 10. évad 2017-01-04 8 Episodes 11. évad 2018-01-03 15 Episodes 12. évad 2019-01-03 12 Episodes 13. évad 2020-01-02 16 Episodes 14. évad 2021-01-13 8 Episodes A hegyi doktor – Újra rendel 2021 TV-műsor ugyanabban a kategóriában 5. 6 7. 256 Hívják a bábát A sorozat a múlt század '50-es éveiben játszódik Londonban. A friss diplomás szülésznő, Jenny Lee – az ő visszaemlékezései alapján készült a sorozat- 22 évesen érkezik meg a hirdetés útján szülésznőt kereső Nonnatus Házba, amelyről ott helyben tudja meg, hogy nem magánkórház, vagy -szülőotthon, hanem egy olyan kolostor, ahol az apácák mellett világi nővérek is dolgoznak, akik szintén ott laknak. A sorozat központi témája természetesen mindig a várandósság és a születés, valamint a hit.
Aztán belejött fokozatosan, és ma már szeretem, ahogy szinkronizálja, de az elején nagyon szarul csinálta, biztos hogy a csupaszív magenheim doki után szokatlan volt neki a faragatlan House-karakter:P – Timish sablongyár üzenőfal 2010. április 25., 15:24 (CEST) [ válasz] Lehet, hogy akkor még megpróbálta Hugh Laurie-t hozni, és nem a karaktert (ahogy azt fentebb leírtam). április 26., 00:23 (CEST) [ válasz] Mai napon megkezdtem az angol kiemelt lefordítását allapon. Fokozatosan fogom bővíteni és átszervezni a jelenlegi cikket. – Timish levélboksz 2009. szeptember 7., 21:13 (CEST) [ válasz] Az érdekességekre nem kéne forrás? – OrsolyaVirág HardCandy 2009. szeptember 8., 12:10 (CEST) [ válasz] orsi, az a régi cikk maradványa, a lap pedig tatarozás alatt. Folyamatosan ahogy megyek végig az angol szövegen ez változni fog. Valszeg nem elsz érdekesség rész (angol wikiben már mindet kipaterolták, be kell építeni a főszövegbe ezeket releváns helyre). Ha nem találok hozzájuk forrást, majd kiszedem őket, amihez van forrs, beépül majd a House karakteréről szóló részbe (esetlega róla szlóló külön szócikkbe).
A hibát az orvosi bizottság vizsgálja, és Chase-t rövid időre felfüggesztik, de ezzel egyidőben House-t is bűnösnek találják, akit - visszaeső lévén - huzamosabb időre lefokoznak,... – mintha a két esetnek semmi köze nem lett volna egymáshoz, és Cameronnak a hibához. Chase a hibát akkor követte el, amikor megtudta, hogy meghalt az apja. Vagyis két héttel ezelőtt:)). A tömörítés átka. House-on is elhatalmasodik a gyógyszer iránti vágya, ő is kezelésre szorul. – nem jobban, mint máskor, de csak Markot akarta idegesíteni. május 22., 22:06 (CEST) [ válasz] Elnézést a hibákért, én már egy kicsit régebben láttam ezeket a részeket, és azóta úgy egybefolynak a dolgok. Csak úgy láttam, hogy senki sem tolongott azért, hogy összefoglalja a második évadot. Ha valami hibát találsz, akkor javíts ki kérlek. Még jó, hogy vannak ilyen lelkes rajongók. Narnabi 2007. május 22., 22:25 (CEST) [ válasz] semmi köze a cikkhez, de nektek tetszik, hogy a Kulka szinkronizálja? szerintem booorzalmas, nem jön át a karakter egyltalán.
szeptember 8., 12:51 (CEST) [ válasz] Jóvanna! :P Egyébként én is tatarozom... – OrsolyaVirág HardCandy 2009. szeptember 8., 19:23 (CEST) [ válasz]